Jövőre kinyírhatja a katát a Pénzügyminisztérium

Jövőre kinyírhatja a katát a Pénzügyminisztérium

Súlyosan szigorítaná a katázás szabályait a Pénzügyminisztérium, megszűnne a többes katázás és 40 százalékos plusz adó terhelne bizonyos bevételeket. Nehezebb és sokak számára értelmetlen lenne így ezt az eddig vonzó adónemet választani.

Éveken át beetették az embereket – kommentálta a Pénzügyminisztérium a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) módosítását célzó javaslatait Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke. A szervezet birtokába került, információik szerint a Pénzügyminisztérium jövedelemadók és járulékok főosztályának vezetője által jegyzett dokumentummal a tárca rendkívül megszigorítaná a kata szabályait. Eszerint a befizetés havi 50 ezer forintos összege nem változna, azonban:

  • 2020. február 1-jétől azoknak a katásoknak, akik minimálbér két és félszeresét meghaladóan számláznak egy ügyfélnek úgy, hogy ez teljes bevételük több mint felét adja, ezen bevétel után 40 százalék adót kell fizetniük.
  • Szintén 2020. február 1-jétől összeghatártól függetlenül 40 százalék lenne a minimálbér felett az adó, ha a katás vállalkozó a korábbi munkáltatójának számlázik. (Korábbi munkáltatónak az számít, akivel a katás a bevétel megszerzésének évében vagy az azt megelőző két évben munkaviszonyban áll vagy állt.) Ezt az adót a számlát kifizető vonná le és utalná el a NAV felé.
  • A többes katázás 2021. január 1-jével megszűnne. Aki nem választja ki, hogy melyik katás vállalkozását vinné tovább, annál mindegyik katázást törölnék.

Az egyik legkeményebb szigorítás értelmében a munkaviszonnyá való átminősítés hét feltételéből az eddigi kettő helyett 2021-től már legalább négyet kellene teljesíteni. A hét feltétel a következő:

  1. A kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végzi.
  2. A naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem az adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte.
  3. A megbízó nem ad utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan.
  4. A tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll.
  5. A tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem az adatszolgáltatásra köteles személy (megbízó) bocsátotta a kisadózó rendelkezésére.
  6. A munkarendet – például a munkaidőt – a kisadózó határozza meg.
  7. A mellékállású kisadózó a naptári év egészében azért nem minősül főállású kisadózónak, mert heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, vagy a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban főállású társas vállalkozónak minősül.

Az MKOE szerint a javaslat a Versenyképesebb Magyarországért program részeként kerülhet a kormány elé, és arra is van esély, hogy ez már meg is történt. Ruszin Zsolt megpróbálta megtudni a tárcától, hogy meddig jutott a javaslat, de mindössze annyit közöltek vele, hogy ebben a kérdésben nem tudnak segíteni. Az egyesület Facebook-oldalán jelentős visszalépésként értékeli, hogy a Pénzügyminisztériumnál elkészülhetett egy ilyen munkaanyag, akkor is, ha azt még a kormány nem bírálta el.

"A tisztuló, fehéredő magyar gazdasági élettel szembeni merényletként lehet értékelni a jogszabály módosítási szándékot

– írják. Ruszin Zsolt szerint 350 ezer kisadózó vállalkozás van az országban, csak a kettős katázás megszüntetése több tízezer embert érintene. Ráadásul rendkívül rossz hatással lenne az adózási morálra: még nagyobb teret kapna a fekete foglalkoztatás, a részmunkaidős-zsebbefizetős megoldások vagy a számlagyárazás. Az ilyen adózási formát választók jellemzően nem gazdag emberek, a 40 százalékos plusz adó kritikus tízezreket venne ki havi szinten az érintettek zsebéből, sokak megélhetését teljesen ellehetetlenítve.

Hozzátette:

Ha életbe lép a javaslat, annak hatásait törvényesen nem lehet majd kompenzálni, egyetlen könyvelő sem tud majd semmilyen épkézláb, legális megoldással előállni. Visszatér a 2006 utáni időszak, akkoriban is volt egy beetetéses trükk, csak akkor az egyszerűsített vállalkozói adóval. Amikor látta a kormány, hogy sok evás van, viszont meg kell húzni a nadrágszíjat, hozzányúltak. Rendkívül rossz helyzetbe hozva sokakat.

Ruszin Zsolt hozzátette: egy ilyen munkaanyag csak egy olyan ember keze által születhetett meg, aki közpénzből fizetve, egy hivatali székben ülve nem ismeri a versenyszféra kegyetlen valóságát. Azt is nehezményezi, hogy a közvéleményt nem tájékoztatták arról, hogy egyáltalán tervben van a kata szabályainak átalakítása, így sokak joggal mentek az előttük elhúzott mézesmadzag után.

Január elején Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szép szavakkal ünnepelte a kata kapósságát. Mint mondta: a népszerűség érthető, hiszen főszabály szerint az adózóknak havonta mindössze ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg lerovásával megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, valamint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól is. Éltetve a kata terjedését, Izer azt mondta: hamarosan megduplázódhat a katások száma. Míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában.

Forrás: www.24.hu

A lap megkereste a Pénzügyminisztériumot is, amely azonban egyelőre nem válaszolt.

Frissítés: Megkérdezték a Pénzügyminisztériumot, ők válaszként egy közleményt küldtek. Eszerint nem tervezik a kata „drágítását”, csak több ellenőrzés jön, mert sokan kijátsszák a szabályokat. Pontosabban „az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok a katát érintő visszaélésekre hívták fel a kormány figyelmét,” ezért a NAV majd többet fog ellenőrizni.

Ezt nem fejtik ki sokkal jobban, ennyi mivel csak annyit tettek még hozzá ,hogy  „a kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse. Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is.

Comments are closed.